1.rész

-Péntek reggel 5 óra van, de én még mindig nem alszok. Valami szörnyű megérzésem van tegnap óta és ami azt illeti, nálam ezek mindig beválnak. De hogy mit kezdjek magammal a mai napon, azt még mindig nem tudom. Ha itthon maradok, lemaradok egy nagyon fontos témazáróról, ha viszont bemegyek, valószínűleg végigalszom a tanítást, amit a tanárok nem néznének jó szemmel. Talán, ha megpróbálnék úgy aludni, hogy nem temetkeznék a gondolataimba, lehet sikerülne.




-Na, reggel 7 óra. Remek, aludtam 2 teljes órát. Azt hiszem, ez elég lesz ahoz, hogy a mai tanítást kibírjam, aztán majd ha hazajöttem, kialszom magam. Egyenlőre a megérzésem megszűnt, tehát, ha úgy sikerül a napom, még jól is sülhet ki.

Ahogy befejeztem a mai napra szőtt terveim kigondolását, kikeltem az ágyból. Gyorsan összeszedtem magam (értem itt a külsőm viszonylag rendbehozását, a fürdőben fogmosás és egyéb dolgok), majd fogtam magam és lementem. A házban rajtam kívül senki sem volt, így gyorsan megettem a reggelit, amit anya indulás előtt készített nekem, majd elindultam az iskolába.

Sikeresen beértem, és még van negyed órám a csengőig. Az időmet ilyenkor általában a tantermekben szoktam elütni, de most valamiért csak a szekrényem mellett ácsorogtam. Nem szeretek ide járni, egyetlen barátom sincs. Mindenki átnéz felettem, de valahogy jobb is ez így.
Éppen a gondolataimat próbáltam helyre rakni, mert ugye két óra alvás az semmi, amikor kinyílt az ajtó. Demi lépett be. Demi egy olyan végzős lány, akire év eleje óta felnézek. Véleményem szerint az iskolában nála szebb, magabiztosabb, és pozitívabb kisugárzású lány, sőt ember nincs. Neki sosincs rossz napja, legalább is nem látszik rajta. Mindig tökéletesen fest, és nincs olyan pillanat, hogy ne mosolyogna. Én is szeretnék egyszer ilyen lány lenni. Akire mindenki felnéz, és csodálja. Ő egy igazi példakép.-Ahogy ezen gondolkodtam, becsöngettek. Gyorsan futottam a terembe órákra.

A tanítás további része szokásosan jellemtelenül telt. A dolgozatot hibátlanul megírtam, és ezen kívűl szereztem még 1-2 5öst egyéb felelésekre. Végre hazaértem. Ekkor már mindenki otthon volt. A levegőben éreztem a feszültséget. Valami tényleg nincsen rendben.
-Sziasztok!- köszöntem hatalmas mosollyal, hátha feloldom picit a feszültséget.
-Nessa!-kezdett bele a monológba komoly arccal, édesapám. Itt már tudtam, hogy valami sehogy sincsen rendben.-Gyere ülj ide!-mutatott egy székre a konyhaasztalnál. Miután leültem, a szüleim is csatlakoztak, a velem szemben lévő két székre.
-Hallgatom, mi a probléma?-kérdeztem, már szinte remegve az idegtől.
- Elsőször is-kezdte újra apu. Anyu csak a padlót bámulta folyamatosan. Egyszer sem nézett rám- Ígérd meg, hogy nem akadsz ki.-erre a felszólításra kicsit elgondolkodtam, de rábolintottam.- Tudjuk, hogy most amúgy is nehéz időkön mész keresztül, mivel ugye új az iskola, nincsenek barátok se támasz. És azt is tudjuk, hogy ez a legrosszabb időzítés, de már nem tudjuk halogatni tovább.-itt már tudtam, miről is volt szó, könnyes szemmel hallgattam tovább amit apám mond.- Most lehet, hogy utálni fogsz bennünket, és azthiszed ellened fordult a világ, de mi így is mindig szeretni fogunk, és ameddig élünk gondoskodni fogunk rólad. De innentől kezdve külön-külön... Neked most választanod kell, hogy a továbbiakban kivel szeretnél maradni. Velem, vagy édesanyáddal.- mire a beszéde végére ért, apám is a könyneivel küszködött. Én már rendszerint zokogtam, és akárhányszor válaszra nyitottam a számat, sosem jött ki egy szó sem. Hirtelen felpattantam a székemről, és felrohantam a szobámba. Ezernyi gondolat játszódott le a fejembem.

Stay Strong - Bevezető

Vanessa Richtmann vagyok, Kaliforniából, Los Angelesből. Én már ide születtem, de szüleim német származásúak, nem sokkal azelőtt költöztek ide, mielőtt megszülettem. Folyékonyan beszélem az angolt és a németet, de fogékony vagyok más nyelvekre is. Most éppen spanyolul tanulok. Azt mondják, a koromhoz képest érett vagyok, de azért megtalálhatóak bennem azok a tipikus 16 éves vonások. Sosem voltam rossz, mindig a jó tanulók közé tartoztam. Sokak szerint különleges vagyok, az eszem, az állítólagos tehetségem, a felfogásom és a külsőm miatt. Most akkor ezt kifejtem bővebben. Nem csak a nyelvekre vagyok fogékony, de bizonyos művészi ágak is ragadnak rám rendesen. Vegyük például a zenét és a rajzot. A külsőm, meg hát nem mondom azt, hogy kimondott szépség vagyok, inkább a stílusom fogja meg az embereket. Szeretem az elegáns, de mégis laza cuccokat, szolid de vadító sminkel alkalmazni. Nagyon igényes vagyok, a hajam az életem. Szeretem, ha az emberek már távolról kiszúrják az egyedi stílusom. Jó, ez lehet úgy hangzik, hogy feltűnési vágyam van, de nem így van! A lényeg, hogy az emberek tudják, hogy nem mindenki egyforma. Utálom a szürke hétköznapokat, mindig viszek valami újat az életembe. Nem futamodok meg a kihívásoktól, eléjük állok, és megoldom őket..ha segítséggel, ha anélkül. 


Ebben a történetben olvashattok majd számos érdekes dologról! Lesz benne nehézség, mély depresszió, egy új barát, aki segít mindenen túllépni, szerelem, csalódás, és sok sok remény, de ehhez arra lesz szükség, hogy érezzétek át azt, amit Vanessa érez!
Szeretnék belőletek minél több érzelmet kiváltani, többek között mosolyt, nevetést, könnyeket, haragot és a várakozást a következő részre! ;)
Remélem, tetszeni fog és rendszeresen fogjátok olvasni!
Köszönöm, hogy ellátogattál ide, és hogy legalább annyival megtiszteltél, hogy ezt a bevezető részt elolvastad!
Kellemes olvasást kívánok a továbbiakban, várlak vissza!